Mindenkit várok szeretettel, aki egészségét megerősíteni, megszilárdítani szeretné,
szervezete védekező rendszerén javítani kíván.
16 éve ismertem meg ezt a filozófiát. A szervezetem jó irányú változásai után életem és az egészségem megváltozott, forgatni, olvasni kezdtem az irodalmát, elmélyültebben tanulmányoztam gyógyító hatásait, az emberi test összefüggéseit.
2002.óta vezetem a jóga összejöveteleket. Boldoggá tesz, ha jók a visszajelzések, a tapasztalatok, ha valaki eljön az órámra és megtapasztalja már a legkisebb, jó irányú változást is, alig várja a következő alkalmat, hogy újra jöhessen. Nem véletlenül tartjuk a felismerések tudományának, mert az emberi test képességeit, adottságait, állapotát tárja fel, szembesülünk testünkkel. Így tudjuk vele a legszorosabb kapcsolatot megteremteni, hiszen mi ismerjük magunkat, "az orvos kezel, a természet gyógyít" elvén.A résztvevők érdeklődése alapján konkrét betegségek gyógyítására, vagy bizonyos testrészek, testtájak helyreállítására célzott gyakorlatokat ajánlok.
Nagy csodálója vagyok Kártyikné Benke Etkának, a mesteremnek,- tisztelem őt, a módszer kialakítójának, megjelent könyveit, kazettáit, táborait, étrendi, életvezetési tanácsait mindenkinek szívesen ajánlom.
Egyaránt bekapcsolódhat bárki, aki meg szeretné ismerni a jógaórákat.Nincs ugyanis "kezdő" és "haladó", a test adottságai, izmai állapota alapján gyakorolható. A hajlékonyság nem feltétele, hanem következménye lesz.
A módszerem az " Etka" gerincedző, immunrendszer erősítő mozgás elemeire épül, kiegészítve a hagyományos jógával.
Gyógyíthatatlannak látszó betegségeiből ezzel a mozgással gyógyult meg, 90 évesen is tökéletes egészségnek örvend, jógairányzata nemzetközileg kiterjesztett, iskolai tananyag részeként terjed.
Abban különbözik más mozgásmódtól, hogy az eredeti, élettanilag helyes testtartás visszaállítására fekteti a hangsúlyt, mivel így tudnak szerveink a megfelelő helyükön, laza izom- és érrendszerben, feszültségmentesen lélegezni, megteremtve testünk tökéletes összhangját.
Igény szerint tartok egyéni foglalkozást is.
Elérhetőségeim:
Mobil: 06- 30-568-8591
Este: 06- 56-377-125
Jógaórák:
Hétfő: Aba Novák Kulturális Központ 16:30-18:00
Kedd: Fiumei Általános Iskola 17:00-19:00
Szerda: Fiumei Általános Iskola 17:30-19:00